ENGLISH DEUTSCH
 

Gránit Gyógyfürdő Zalakaros

A közel 800 éves település nemzetközi hírnevét termálvízkincsére épült fürdőjének köszönheti, minősített gyógyvíz Zalakaroson csak a Gránit Gyógyfürdőben található. A zalakaros-i gyógyvíz Európában is egyedülálló.

A gyógyvíz legjobb hatását a krónikus nőgyógyászati, a mozgásszervi és izületi betegségek gyógyításában, az idegrendszeri-, szív- és keringési-, valamint anyagcserezavarok kezelésében fejti ki.

Magyarország 5-6. legnagyobb fürdője lett, nyáron több mint 5000 m2 vízfelület áll a vendégek rendelkezésére, ebből kb. 1500 m2 fedett vízfelület.

A rekreációt szolgáló, létesítményeivel emelt szintű fürdőszolgáltatást nyújtó úgynevezett Gyógycentrum Magyarországon elsőként Zalakaros-on lett kialakítva. Ennek szabadtéri létesítményei a téli hónapokat kivéve egész évben üzemelnek, míg a fedett létesítménye egész évben látogatható.

A fürdő létesítményei

Fedett fürdő:

Az év minden napján folyamatosan üzemelő fürdőépületben találhatók a különböző vízhőmérsékletű gyógyvizes ülőmedencék, valamint az épület által határolt termálvizes medence.

Szolgáltatások:
tangentorok (víz alatti vízsugármasszázs), galvánkezelésekl, a súlyfürdő, szolárium, masszázs, a gyógytorna, az elektroterápia, a fangó, és a gyógypakolás, pedikűr, talpmasszázs
Nyitva tartás: egész évben

Élményfürdő:
Fedett részben:
szabálytalan alakú, feszített víztükrű, szűrő vízforgatóval ellátott termálvizes medence, 10 különböző vízi attrakcióval
Finn-, aroma- és fényterápiás szaunák, gőzkabin
gyermek élménymedence
"Fekete lyuk" csúszda
Nyitott részben:
Termálvizes élménymedence (vízsugaras masszázs, pezsgőfürdő)
Termálvizes élmény gyerekmedence (vizisün, spriccelő kígyó, csúszda)
Termálvizes hidromasszázs medence
Nyitva tartás: egész évben

Termálstrand:
Nyitva tartás: május 1. és szeptember 30. között
Gyógykezelések:
Az OEP által támogatott kezelésre minden magyar állampolgárságú, TB kártyával rendelkező személy jogosult. A háziorvosi beutalóval a reumatológus szakorvos évente két alkalommal 4x15 db kezelést írhat fel vényre, melyet az OEP támogat.

Fürdő árlista:

http://www.bad-zalakaros.hu/hu/arak

A Gránit Gyógyfürdő Zrt. ÜDÜLÉSI CSEKK és EGÉSZSÉGPÉNZTÁRI elfogadóhely

Elérhetőség:
Gránit Gyógyfürdő Zrt., 8749 Zalakaros, Thermál út 4.
Tel.: +36-93-340-420
Fax.: +36-93-340-318
Web: www.furdo-zalakaros.hu
E-mail: info@furdo-zalakaros.hu

Postacím:
Amurato Apartman
8749 Zalakaros,
Gesztenye utca 1/A
Telefon:
30 500 7000
06/93 540 083
E-mail:
info@amurato.hu
Fax:
06/ 93 540 084
Értékesítés / Szobafoglalás:
Hétfőtől- Vasárnapig:
9:00 - 17:00
BETYÁR CSÁRDA
www.betyarcsarda.hu
Tompa Ingatlanforgalmi Kft.
www.tompaingatlan.hu
Tomaj Camping
www.tomajcamping.hu
Szalki tavak
szalki-tavak.hu
Hotel Bristol
www.boutiquehotelbristol.hu
Amurato Apartman